Ahhoz, hogy jobban megismerjük az ásványokat, érdemes egy kicsit visszatekintenünk a múltba, ugyanis őseink nagy becsben tartották a különböző köveket. Számtalan felhasználási módja volt az ásványoknak; gyógyítottak, jósoltak, varázsoltak velük, de gyakran készítettek belőlük talizmánokat, védelmező amuletteket, vagy kegytárgyakat. Rengeteg kultúra számol be szertartásokról, mágiáról, varázslatról, melyekben fontos szerepet játszott egy adott drága-, vagy féldrágakő.
Az egyiptomi Halottaskönyv is megemlíti az ásványokat. Hitük szerint a kövek a halhatatlanságot és az el nem múló szépséget szimbolizálták. A fáraók a karneolnak isteni erőt tulajdonítottak, a hűség és a megújulás szimbólumaként viselték. A lapis lazulit egyenesen szent kőnek tartották. Az egyik fő díszítőeleme Tutankhamon halotti aranymaszkjának is ebből az ásványból készült. Ezen kívül a görögök, az indiánok, és a rómaiak védőköve is volt.

Perzsiában szintén nagy tiszteletnek örvendtek a drága és féldrágakövek, temetkezéseknél előszeretettel ajándékoztak ezekből készült tárgyakat. Közép-, valamint Közel-Keleten a papok és a királyok drágakövekkel díszítették magukat. Az Ótestamentum külön kitér arra, hogy miképp kell elkészíteni a mellvértet, hogy az Isten akaratának megfelelő legyen: „Négyszögű legyen, kétrétű, egy arasznyi hosszú és egy arasznyi széles. És foglalj abba befoglalni való köveket; négy sor követ, ilyen sorban: szárdiusz, topáz és smaragd; ez az első sor. A második sor pedig: karbunkulus, zafír és gyémánt. A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt. A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis; arany boglárokba legyenek foglalva.” A görög és római kultúrában szintén nagy szerepet kaptak az ásványok. Rengeteg legenda fűződik hozzájuk, pl. a kalcedonról azt tartották, hogy „isteni eső” által jött létre. A hematit a hiedelmük szerint akkor keletkezett, amikor Kronosz egy élesre fent sarlóval megsebezte Uranoszt, akinek a véréből alakult ki ez a kő. Az ametisztről azt tartják, hogy Diana istennő Dionysos haragjától és a tigrisektől megvédvén kvarcszoborrá változtatott egy halandót, amit a bűntudattól sírásra kényszerülő Dionysos könnycseppjei változtattak lilává. A karneol az ókor egyik legértékesebb köve volt. A görögök a visszatérő Nap szimbólumának tartották, mert színe a naplementére emlékeztette őket. A római kultúrában a rodonitot a kereskedők gyakorta magukkal vitték egy-egy hosszabb útra, mert úgy vélték, megvédi őket minden bajtól.

A kelta hit alapja a Föld és a négy elem (tűz, víz, levegő, föld) tisztelete. Ismerték és alkalmazták az ásványok gyógyító erejét, mi több, mágikus tulajdonságokkal ruházták fel őket. A manapság is elterjedt rúnajóslás a kelták gyermeke, tőlük eredeztethető az a módszer, miszerint a különböző szimbolikus jelentéssel bíró rúnajeleket ásványkövekbe vésve próbálunk betekintést nyerni a jövőnkbe. De nem csak a kelták tulajdonítottak természetfeletti erőt a köveknek. A boszorkányságban előszeretettel használták szertartásokhoz, varázslatokhoz, vagy épp mágiához, de ékszerként is viselték az ásványokat, ezzel felruházva magukat azok erejével. Amuletteket és talizmánokat is készítettek belőlük, melyek védelmet adtak, vagy magasabb erőkkel ajándékozták meg viselőjüket. Az amulettek kisebb tárgyak, melyek megóvják tulajdonosukat az átkoktól, rontásoktól, valamint a balszerencsétől és egyfajta mágikus védelmet biztosítanak számára. Ezen kívül távol tartják a démonokat és a negatív energiákat. A talizmánok szintén védelmet nyújtanak, azonban felruháznak olyan tulajdonságokkal vagy képességekkel, melyekkel alap esetben nem rendelkezünk. Gyakran díszítették ezeket szimbólumokkal, jelképekkel, vagy különböző istenségek neveivel. Minden talizmán vagy amulett csak és kizárólag egy személyhez tartozhatott és tartozhat most is, hiszen ha bárki más hozzáér, azzal csökkenhet annak ereje. (Éppen erről írtam a tegnapi bejegyzésben; nem célszerű kölcsönadni másnak ásvány ékszereinket, hiszen ezáltal a kövek felveszik az ő energiáit is, így már egészen másképp fejtik ki hatásukat ránk nézve.)

A kínai kultúrában a kövek szintén fontos szerepet játszanak. A jádét pl. Konfuciusz az erény szimbólumának tartotta. Ősi áldozati edények és kultikus tárgyak-, de a császár ékszerei is ebből a féldrágakőből készültek. A Szertartások Könyve a világ legértékesebb tárgyaként említi. Ehhez az ásványhoz is kapcsolódik egy legenda, mely szerint a Holdon lakik a Jádenyúl, aki mozsárba töri az örök élet elixírjét. Mivel a hosszú élet szimbólumának tartják, előszeretettel ajándékoznak az öregeknek ebből az ásványból faragott figurákat. A gyógyászatban a mai napig mind testi-, mind lelki betegségekre is alkalmazzák az ásványok gyógyító erejét. A Buddhizmusban malákat (imafüzér) fűznek ásványokból, melyek a mantrák számlálását szolgálják.

A fentiek csupán töredék része azon történelmi feljegyzéseknek, melyek őseink ásványokba vetett hitét bizonyítják. Természetesen minden legendát és történetet-, valamint ásványokhoz kapcsolódó hiedelmet lehetetlen lenne felsorolni, a fentiekkel csupán azt szerettem volna bemutatni Neked, hogy bizony az ásványok szeretete és tisztelete, valamint felhasználása nem is olyan új keletű, mint ahogy azt sokan gondolják. Sőt! Ha belegondolsz az imént olvasottakba, az ősi kultúrákban talán még jobban megbecsülték a kövek gyógyító hatásait, mint manapság. Hogy van -e az ásványoknak természetfeletti ereje, azt ki-ki maga döntse el, hiszen -én úgy gondolom- a hatásait nagyban befolyásolja felhasználójuk hite és meggyőződése...